A fiatal leveleken kör alakú sárgászöld foltok láthatók. A fény felé tartott leveleken a foltok olajfoltszerűnek látszanak. A levél fonákon a foltokon fehér színű kivirágzás, sporangiumtartó gyep fejlődik. A foltokban a levélszövet rohamosan megbarnul és elszárad. A vegetáció második felében az idősebb leveleken a sárgászöld olajfoltok lényegesen kisebbek, erek által határoltak, szegletesek. A sporangiumtartó gyep is e kis foltokon található. A foltok elhalása után a levél jellegzetesen mozaikos kinézetű. A beteg levelek súlyos károsodás esetén lehullanak. A fürt megjelenésétől kezdve egészen a borsómag nagyságú bogyók kifejlődéséig hasonló tünetekkel betegszik meg. A fürtkocsány, a fiatal bogyók sárgászöld színűvé válnak, és felületükön dús fehér sporangiumtartó gyep képződik. A fürtkocsány és a bogyók elszáradnak. A bogyók később már egyedileg betegszenek meg, a kocsánykorona felől töppedni kezdenek, szürke, majd barna vagy lilásbarna színűekké válnak, teljesen összetöppednek és megszáradnak. Felületükön rendszerint már nem fejlődik sporangiumtartó gyep. A töppedő bogyók belső szövetei már a betegség első szakaszában megbarnulnak.
A legjelentősebb fertőzési forrást a szőlő talajon fekvő áttelelt beteg levélmaradványai jelentik. Ezekben a gomba spórái telelnek át. Számottevő fertőzési forrásnak kell tekinteni a júniusi esőkkel a délvidékről elsodródó sporangiumok tömegét is.
A levelekben áttelelő spórák a hideget jól tűrik, mínusz 15–20 °C hőmérsékleten sem károsodnak. A spórák tavasszal akkor indulnak fejlődésnek, ha a napi középhőmérséklet eléri a 10–13 °C-ot, és az éjszakai hőmérséklet sem csökken több napon át 10–11 °C alá, továbbá egy vagy két napon belül legalább 10 mm csapadék hullik. Egy-két óráig tartó levélnedvesség elegendő lehet a fertőzéshez. A lappangási idő, a gomba számára optimális 20–25 °C közötti hőmérsékleten a legrövidebb, mindössze 3–4 nap.
Előfordulhat tehát olyan időszak, elsősorban július–augusztus hónapban, amikor a fertőzési veszély észlelésétől számított 3 nap alatt kell az állományt lepermetezni, hogy
bekövetkezett fertőzés nyomán kialakuló sporangiumok már a növényvédő szerrel mérgezett felületre kerüljenek.
A peronoszpóra áttelelésének megakadályozására a szőlő lombját a talajba kell forgatni. A talajba forgatás nehezen végezhető el tökéletesen, mert a szőlő lombhullása folyamatos és az őszi szelek az ültetvényből a levélzet zömét kiseprik, széjjel hordjak. A szőlőt szélirányú sorokba kell telepíteni, és az ültetvényt gyommentesen kell tartani. Kerülni kell a mélyfekvésű, ködös, párás területen történő telepítést, azért mert az ilyen terület a peronoszpóra-járványok kiinduló góca lehet A szőlőperonoszpóra elleni védelem a kémiai védekezésen alapszik.
Csapadékos, járványveszélyes időszakban a szőlőt 10–12, száraz időjárás esetén 5–7 alkalommal kell kezelni. Ezen kívül járványveszély esetére 1–2 fürtporozásra is fel kell készülni. Csapadékos években a peronoszpóra elleni védelem adja a szőlő növényvédelmének gerincét, ilyenkor május közepétől augusztus végéig folyamatosan védekezni kell a betegség ellen. Az első védekezést a fertőzés megindulásakor általában május közepén, az előrejelzés alapján kezdjük meg, a szőlő ekkor kb. 20–25 cm hosszúságú hajtásállapotban van.
Legnagyobb a veszélyhelyzet a virágzás és a fürtzáródás közötti időszakban. Az augusztusi, a bogyózsendülés kezdetekor végzendő kezelés a késői levélfertőzés kialakulását szolgálja. Védekezésre kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicideket használhatunk. A kontakt hatóanyagúak a felületen fejtik ki hatásukat, használatuk esetén a teljes növényvédőszer-borítottság elérése a cél. A szisztémikus hatóanyagúak a növénybe felszívódva fejtik ki hatásukat. Alkalmasak a már megfertőzött növényrészek gyógyítására, hatástartalmuk a kontakthatóanyagoknál lényegesen hosszabb, és hatásukat a felszívódás utáni esőzés sem befolyásolja.
Szakszerűtlen felhasználásuk esetén viszont növényvédőszer-rezisztencia alakulhat ki, emiatt kontakthatóanyagokkal kombináltan kerülnek forgalmazásra.
A peronoszpóra elleni szisztémikus hatóanyagok bevezetése a védekezés biztonságát növelte, és lehetővé tette a védekezések számának csökkentését még járványveszély esetén is.